napfivér
széltestvér
tavaszi mohikán
szenvedély-útvesztô
nyÃlik
lábam nyomán
és a hangok
a hangok
szavak és csendek
üldöznek örökkön
körém térdepelnek
én neked akarok énekelni
én Ãgy vagyok
szabad
az ölelés is áttüzesedhet
vigyázz:
gazdája mostantól
te vagy
átvirrasztott évezredek
és hatalmas csönd után
mindig eljövök
hogy újra láss
én
a titkos örömök kincstárnoka
én, a tavaszi mohikán
mindig eljövök
hogy újra láss
szemed Ãriszén magunkat látom
fénylô tükör a döbbenet
sok életet meguntam már
de
most örülök neki hogy
ittlehetek
túl a bûnön
a megbánáson
hitem tüzéhez ülök közel
mellém fekszel és
azt se bánom
hogy úgy alszol el
ahogy megszoktad már
másvalakivel
