Szrklet Testo

Az élet csak téboly kertje
Hol a magány talán túl könnyű már
S hol, ha minden veszve
Az a szabadság
Többet, mást nem is vágyok
Legyen gyors, egyszerű, sivár
A semmiből
A semmin át
Egy elpocsékolt élet lángja
Csak újabb gyertya egy vak világba
Mely elárulná a korát
A láng, mit senki sem lát
Oly rég már csak ezt vártuk
Hogy oltsuk szomjunk, vágyunk
S ha fáznánk melegít még
A láng, mit senki sem lát
A hidak már tűzben állnak
Mögöttünk megtűrt pusztaság
Mit, ha elfeledsz is
Ne hidd, hogy megbocsát
S majd, ha szürkül - fénytől óvva
Végül megkísért talán
Hogy boldogságod
Börtönöd csupán
A lét csak téboly kertje
Magányos béklyó önmagán
Bár a végcél nincs feledve
Nincs hit továbblépni már