Éjjel Testo

Egyre közelebb kúszik az éj sötét ruhájában.
A szél simogatva csókot ígér, aztán lassan ő is eltűnik a csend végtelen zajában.
Sétálok...
Hogy merre? Hova? Miért?
Nem tudom, de menni jó!
S közben elnézegetem magam körül, hogyan is alszik mocskosan szép világban ez a civilizáció...
Barátok tűntek el az éjben,
Az ital elfogyott, s mind hazament,
Sok pénzt elszórtunk, de talán megérte...
Ki tudja már? S kit érdekel?
Amott egy alak imbolyogva lépdel a ház falán,
Ýrnyék csupán, s az is én vagyok.
Csalóka halvány remény egy emlék,
Hogy volt egy lány valahol talán...
De most nincs már más körülöttem, a csend, csak a csend, csak a csend,
Hiába is szólnék, senki sem felel. Ý, ilyen ez az éjjel!
Legszívesebben feléd nyújtanám a kezem, a kezem, a kezem,
Ha tudnám merre vagy, vakon mennék feléd, s lecsuknám a szemem!
Ý, ilyen ez az éjjel!
Ilyen ez az éjjel... egy kicsit hallgatag!
Ilyen ez az éjjel... egy kicsit ingatag!
Ilyen ez az éjjel... egy kicsit szokványos!
Ilyen ez az éjjel... egy kicsit magányos!